Rólunk

Cégünk jelenlegi két vezetője Baráz Sándor és Szécsi Oszkár 1983-tól foglalkoznak fémhulladék átvétellel, ezek kis- és nagykereskedelmével. Az egykori MÉH Vállalat béke úti fémátvevő üzlethelyiségének üzemeltetésével kezdték pályafutásukat ebben a szakmában. A X. kerületben kőbányán található Kőér utcai felvásárló telephelyét 1986-ban nyitotta meg egyéni vállalkozóként Sz. O. 1988-tól a Ferro-Fém Kiszövetkezet, majd annak utódja a Ferro-Fém Kft. üzemeltette. A BD Kft alapító okiratát 1992 március 05-én írták alá az alapítók, majd 1992 szeptember 10-én jegyezte be a cégbíróság. Az évek folyamán a tulajdonosi kör többször változott, de Sz. O. mindvégig aktiv szerepet vállalt a cég vezetésében és irányításában. A jelenlegi tagok köre 2015 október 16-án alakult ki, az egyik tulajdonos Baráz Lia, a másik pedig Szécsi Dávid. A cég vezetése 2017-ben jutott arra az elhatározásra, hogy új fémhulladék felvásárló telephelyet nyit. Ennek a döntésnek két fő oka volt egyrészt mivel a cég a régi fémátvevő telepet kinőtte, másrészt a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt a Kőér utcai átvevőhely üzemeltetése egyre nagyobb nehézségekbe ütközött és az engedélyeinek meghosszabbítása sem látszott lehetségesnek. Így 2018 tavaszán megnyitotta az új felvásárlóhelyét a Kft. a Metalloglobus telephelyén a Sírkert utca 2-4 szám alatt egy 950 és egy 350 négyzetméteres csarnokban. 

 

 

ÍRJON NEKÜNK